Az idei tanév lezárásaként iskolánk felsős diákjainak egy csoportja a Fertő tó melletti FamilyParkba látogatott el, Ausztriába. A Fertő tótól és Rust városától mindössze néhány kilométernyire található vidámpark 145000 négyzetméteren kínál önfeledt kikapcsolódást minden korosztálynak. A park mind a négy tematikus részlegén, az Élményvárban, a Meseerdőben, a Falusi gazdaságban, valamint a Kalandszigeten is változatos és szórakoztató időtöltés vár mindenkire.

A 26 pörgő, forgó és mozgó játék mellett a FamilyPark számtalan további kalandot is kínál; többek között élmény- és vízi játszótér, mászókák és kötélpark, valamint zenés színház várják a kicsiket és nagyokat.

Iskolánkból összesen 29 gyerek és két kísérő pedagógus látogatott el a vidámparkba, akik a nap folyamán kipróbálhatták az izgalmas és kalandos játékokat. A legnagyobb sikert a patkányos hullámvasút, Leonardo DaVinci pörgő-forgó repülő modellje, a himbálódzó kalóz hajó és a vizes élményvasút aratták.

Délben egy közös ebédre összegyűlt a csapat a vidámpark egyik hangulatos éttermében, ahol mindenki elfogyasztotta az általa választott ebédet. (csirke falatok sült krumplival, bolognai spagetti, natúrszelet rizzsel)

A délután is hamar eltelt, mindenki maximálisan kihasználta a rendelkezésre álló időt a kikapcsolódásra. Hazafelé a buszon mindenki fáradtan, de élményekkel telve beszélgetett egymással. Reméljük jövőre is eljutunk újra, és egy hasonlóan izgalmas napot tölthetünk majd el együtt.

 

Burjánné Heinisch Diana

 

 

 akadálymentes honlap

Ökoiskola logo


Iskolánk a Müpa Partneriskola-programhoz csatlakozott

COVID érintettség:
Pozitív COVID tesztje van:
0 fő tanuló
0 fő felnőtt
Karanténban van:
0 osztály

div class=