“Ez volt március 15-e. Eredményei olyanok, melyek e napot örökre nevezetessé teszik a magyar történelemben." 
(Petőfi Sándor)

„Ezredéves történelmünk bizonyságul szolgál, hogy nem vagyunk gyermek nemzet; 1848-i történelmünk bizonyságul szolgál, hogy nem vagyunk elaggott nemzet.”
(Kossuth Lajos ceglédi toborzó beszédéből) 

„Négy szócskát üzenek, vésd jól kebeledbe, s fiadnak
Hagyd örökűl ha kihúnysz: A HAZA MINDEN ELŐTT.”
(Kölcsey Ferenc)

2018. március 14-én iskolánkban méltó módon megünnepeltük az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 170. évfordulóját. A negyedik évfolyam tanulói elevenítették meg a márciusi forradalom eseményeit, táncokkal énekkel és zenével tették még tartalmasabbé és színesebbé az ünnepi hangulatot. Ezt az igen színvonalas és látványos műsort a két osztályfőnök Blaskó Szilvia és Beleczky Ernesztina tanították be. Nemzeti ünnepünk napján a falu és a szülők számára ismét bemutatták műsorukat, majd a templomtéren álló emlékműnél elhelyezték a megemlékezés koszorúját. Mindannyian nagy örömmel fogadták az elismerő szavakat, dicséreteket, gratulációkat, amit a mindenki által nagyon tartalmasnak és szépnek ítélt műsoruk után kaptak.

György Andrea tanítónő

 akadálymentes honlap

 Étlap

 

Iskolánk a Müpa Partneriskola-programhoz csatlakozott
Iskolánk a Müpa Partneriskola-programhoz csatlakozott