Szeptember 13-án a 4.a és az 5.b osztályoknak különleges élményben volt részük.

Az idei évben ünnepelte 25 éves évfordulóját az Erdélyben alapított Szent Ferenc Alapítvány és 10 éves lett a Jobb Velünk a Világ! programot szervező Nem Adom Fel Alapítvány. Ebből az alkalomból közösen szervezett jótékonysági koncertet adtak a Budapest Papp László Sportarénában a diákok részére délelőtt. Az alapítványok arról tettek tanúságot, hogy mindentől függetlenül, mindenkinek, lehetősége van úgy élni, hogy általa is jobb legyen a világ. 

 2018 egyben a Családok éve is. A család olyan közösség, amely fontosabb minden más társas kapcsolatnál, kihat értékeinkre, kapcsolatainkra, viselkedési mintáinkra. Ilyen és ehhez hasonló fontos kérdésekről hallhattak tanulóink fiataloknak szóló nyelvezettel, megközelítéssel, neves előadóktól valamint Böjte Csaba ferences rendi szerzetestől.

Annak ellenére, hogy a 4. 5. osztályos korosztály a legfiatalabbakat képviselte, minden gyermek nagyon jól érezte magát és megértette a jótékonysági alkalom lényegét.

A legjobban a sérült előadókból álló NEMADOMFEL együttes zenéje tetszett a gyerekeknek, akik a prózai részek között fergeteges koncerthangulatot varázsoltak az arénába. Hatalmas élmény volt mindannyiunknak!

 Horváth Szilvia

 akadálymentes honlap

Ökoiskola logo


Iskolánk a Müpa Partneriskola-programhoz csatlakozott

COVID érintettség:
Pozitív COVID tesztje van:
0 fő tanuló
0 fő felnőtt
Karanténban van:
0 osztály

div class=