A Budajenői Általános Iskolában 2011. szeptember 1-től tanítok fizikát és kémiát, majd egy évvel később már informatikát is.

Örömömre kezdettől fogva osztályfőnök lehetek. 2017-ben megalapítottam és azóta is vezetem az iskolai énekkart.

A felső tagozatos diákokkal informatika órákon találkozom először, majd 7. és 8. osztályban már fizika és kémia óráimon is igyekszem megszerettetni velük a természettudományokat. Fontosnak tartom, hogy tanítványaim megőrizzék kíváncsiságukat, és képesek legyenek tudományos szempontok szerint megfigyelni a minket körülvevő világ jelenségeit. Nagy örömömre, a gyerekek többsége az általános iskola befejezéséig eljut oda, hogy az órákon tanultak alapján logikus magyarázatot tud adni a fizikai, kémiai folyamatokra, problémákra, és önálló véleményt fogalmaz meg ezekkel kapcsolatban.

A tehetség felismerésére, a kiemelkedő képességű diákokkal való foglalkozásra nagy hangsúlyt fektetek, Tudósklub szakkörömön már 3. osztályos kortól vehetnek részt a gyerekek versenyfelkészítésen. A tehetséggondozásnak ez a módja évről-évre jelentős sikereket hoz, tanítványaim országos döntőkben érnek el szép eredményeket, miközben rengeteg ismeretet szereznek, rutinosan kezelik a versenyhelyzeteket, és megtanulják elviselni a győzelmek mellett a kisebb-nagyobb kudarcokat is. Jedlik Ányos Országos Matematika/Fizika Verseny, Hevesy György Országos Kémia Verseny, Bolyai Természettudományi Csapatverseny, Nemes Tihamér Alkalmazói Verseny, Kutató Gyerekek Tudományos Konferenciája, csak néhány verseny a sok közül.

Nevelő-oktató munkámban folyamatosan új módszereket, változatos munkaformákat alkalmazok, a csoportmunkától kezdve, a páros felelésen át a tanulói kísérletezésig és kiselőadások tartásáig. Élményszerű tanulás megvalósítására törekszem fizika és kémia óráimon is, amelyet a következő években a kiterjesztett valóság alkalmazásaival, és digitális szabadulószobák felhasználásával is segítek. Informatika oktatásunk kibővítéséhez programozható oktató robotok vásárlását tervezem, amelyek segítségével még izgalmasabb foglalkozásokat tarthatok a következő generációnak.

A jövőt a digitális pedagógia módszereinek minél szélesebb körű alkalmazásában látom, ezért – iskolánk alapítványának anyagi támogatásával – javaslatomra intézményünk 2020 őszén tagja lett a Hashtagschool partnerhálózatának. Esélyt kaptunk ezzel tanulóink 21. századi kompetenciáinak fejlesztésére, a teljesítmény értékelésének megújítására, és a gamifikáció bevezetésére a mindennapi tanulási folyamatba.

Elérhetőségem: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 akadálymentes honlap

Ökoiskola logo


Iskolánk a Müpa Partneriskola-programhoz csatlakozott

COVID érintettség:
Pozitív COVID tesztje van:
0 fő tanuló
0 fő felnőtt
Karanténban van:
0 osztály

div class=