Második osztályosaink (2.a és 2.b) izgalmas erdei iskolában vettek részt Gánton, ahol rengeteg felejthetetlen program várta őket.
Az első napon kirándultunk Csákváron, ahol lovaskocsikázhattunk és sétálhattunk az Eszterházy-kastély gyönyörű angolparkjában, majd a híres Csuta Cukrászdában fagyiztunk egy nagyot. Számos pacit láttunk és néhányat még megsimogatni is volt lehetőségünk.
Másnap Gánton, a bauxitbányában Dékán Péter bácsi segítségével gipszkristályokat gyűjtöttünk – igazi kincseket találtunk és egy nagyot sétáltunk a régi bánya területén! Az estében sem volt hiány kalandból: éjszakai kincsvadászaton vettünk részt, ami mindenkinek emlékezetes élmény marad.
Harmadnapon a Balás Jenő Bányamúzeumban érdekes dolgokat láttunk és tudtunk meg a bányászok életéről.
A finom és bőséges reggelikről, ebédekről, vacsorákról a Vértes Vendéglő gondoskodott – mindig jóllakottan, elégedetten zártuk a napot.
Kipróbáltuk az íjászkodást, pólót festettünk, számháborúztunk, az udvarunkon erőgépeken tornázhattunk, sőt, még egy "cukiságversenyt" (ezt csak mi értjük😊) is rendeztünk!
Ez a 3 nap élményekkel, nevetéssel és tanulással volt tele – igazi közösségi kaland volt, amit sokáig emlegetni fogunk!