Iskolánkban idén is méltó módon ünnepeltük a Magyar Kultúra Napját január 22-én.

A felsős osztályok tanulói kisebb csapatokban olyan kérdésekre válaszoltak, amelyet az előzőleg megtekintett prezentáció alapján magabiztosan tudtak megválaszolni. A kultúra jelentéséről, a Himnusz keletkezésének körülményeiről, a hungarikumokról és magyar kiválóságainkról láttak összefoglalót a gyerekek. Hibátlan megoldással a nyolcadikosok egyik csapata nyerte a vetélkedőt (Kovács Ákos Nemó, Kovács Mátyás, Steiner Barnabás), míg egyetlen hibát összesen öt csapat ejtett. A második helyezett holtversenyben így a 8.osztály (Bicskey Dalma, Koroknai Hajnal, Mészáros Léna, Szemők Petra), a 7.osztály (Gutowski Dalma, Ilyés Dorka, Láng Mira, Timár Vivien, Tóth-Lantai Dorka), a 6. osztály (György Ferenc,Kovács Adél, Kovács Bogi, Kókai Tamás), az 5.b osztály (Halasi Csilla, Nagyhegyesi Emma, Pusztai Hanna, Schiffer Lilla) és az 5.b osztály (Dyke András, Fehér Dávid, Harangi Noé, Szigeti Sebestyén, Varga Nolan) csapata lett. Gratulálunk a helyezetteknek és köszönjük a vetélkedő lebonyolítását Gulácsiné Kozma Sarolta tanárnőnek.

A Hagyományőrzők Házában iskolánk diákjainak második nagyszabású rajzkiállításával folytatódott január 22-én délután az ünneplés. Péter László tanár úr legtehetségesebb tanítványai alkotásainak kiállítás megnyitóján fellépett a Budajenői Általános Iskola Énekkara, Gulácsiné Kozma Sarolta tanárnő vezetésével, és Szakáll Csanád 6. osztályos tanuló, akinek kiváló citerajátékában gyönyörködhettünk. Polgármester Asszony szívhez szóló szavalatával köszöntötte a jelenlévőket.

 akadálymentes honlap

Aktiv iskola logo

Aktiv iskola logo

Ökoiskola logo

Határtalanul logo

Megvalósult a magyar kormány támogatásával logo


Aktiv iskola logo

Iskolánk a Müpa Partneriskola-programhoz csatlakozott

COVID érintettség:
Pozitív COVID tesztje van:
0 fő tanuló
0 fő felnőtt
Karanténban van:
0 osztály

div class=