Ebben a hónapban ismét az alsó tagozatosok örvendhettek e remek és rendhagyó programnak. Számomra és kollégáim számára kívülről nézve igaz káosznak tűnt ez az interaktív bábszínházi bemutató, viszont mint utólag kiderült a legjobb szó rá a rendezett káosz volt.
Január 21-én a gyerekek a Hagyományőrzők Házában a Szombati Műhely színjátszó-bábjátszó programján vehettek részt.
A másfél órás esemény kerettörténete Kőmíves Zoltán "Mátyások és pofonok" című színdarabja volt, melyet interaktív előadás keretében, a gyerekek bevonásával játszottak el a művészek.
Mujkó, az esemény ceremóniamestere, és munkatársai különböző bábtechnikákat mutattak be a gyerekeknek. Mindenki választhatott, hogy melyik csoporttal akar dolgozni. A csoportok a felkészülés után egy-egy kis jelenetet mutattak be a király előtt. A legemlékezetesebb viszont annak a kétkilós házi kenyérnek az elfogyasztása volt, melyet a lakomára sütött a királyi pék.
A gyerekek élvezték, jól szórakoztak, jót ettek, és a végére csak kikerekedett, miből lesz a cserebogár!
Pappné Polacsek Orsolya
Német munkaközösség-vezető