Mikor másfél éve elkezdtem Budajenőn tanítani szerettem volna, hogy a település iskolája a tanulóknak olyan lehetőséget is nyújtson a német tanulás terén, mely egyedi és maradandó, öröm és feladat is egyben.

Már ekkor motoszkált bennem a diákcsere megvalósításának gondolata. Szerettem volna, ha a diákok átélnék ugyanazt, amit én egykor; a várakozást, izgalmat, mely az utazás előtt kering bennük, az újat, a mást, amit egy másik ország addig idegen családjától kapnak, és a felfedezés örömét, hogy jó egy másik idegen nyelven megszólalni és megértetni magukat. De csak egy idő után. Mert persze ott van mindenkiben a félsz, a gátlások. Mi van, ha hibázok, és nem mondok valamit helyesen, vagy nem azt, amit szeretnék?!

Így kezdődött. Majd májusban a Polgármester Úrral és delegációjával lehetőségem volt Gaildorfban megkezdeni az ezzel kapcsolatos egyeztetéseket az iskolákkal. Nyár végén viszont történt egy éles váltás, miszerint mégis fogadnak minket már az ősz folyamán, így gőzerővel megkezdődött a szervezés. A gyerekek megírták bemutatkozó leveleiket is, és vártak a válaszokra. Persze nem annyit, mint én annak idején.

Nagyon izgatottak voltak, ki hová kerül, és hogyan boldogul majd.

Aztán elindult a busz 17 hatodikossal, akik nyolc napot voltak távol az otthontól, családtól. De a barátoktól nem , mert újak léptek be a sorba, új ismeretségek, találkozások, élmények.

Az első két nap volt a legnehezebb, igazi mély víz. De ahogy úszni is megtanulunk, így volt ez a megszokással, ráhangolódással, és a nyelvvel is. Egyre ügyesebbek, és bátrabbak lettek a gyerekek, összekovácsolódtak a partnerükkel és a családokkal. Bepillanthattak az ottani iskola mindennapjaiba, részt vettek a tanórákon, élték az ottani gyerekek mindennapjait.

Hét közben pedig nem győztek egymásnak mesélni, mialatt egy-egy kirándulás erejéig találkoztak egymással. A hét nem szerénykedett programokban sem. Első iskolai napunkon Zimmermann Polgármester Úr köszöntött minket hivatalában egy kis fogadás keretében. Másnap Stuttgartban bűvöltek el minket a Mercedes- Benz Múzeum  autócsodái. A hét közepén egy pékségbe kalauzoltak el minket, ahol benéztünk a kulisszák mögé is. Készíthettünk magunknak perecet a másnapi kiránduláshoz, ami Ulmban volt, városnézéssel, toronymászással, és egy közös énekléssel színezett hajókirándulással fűszerezve. Délután az iskola a szülőkkel összefogva megvendégelt minket, ahol a köszöntések, köszönetek, énekek, és bemutatkozó videónk (ami az iskola facebook oldalán található meg) után finomabbnál-finomabb sütemények társaságában múlattuk az időt.

Végül eljött a péntek. Nem gondolta senki, hogy ilyen fájdalmas, és szomorú a búcsú, és hogy ilyen rövid idő alatt mennyire szívünkbe lehet zárni a másikat. Könnyek, ölelések, ígéretek. Majd úgyis viszontlátjuk egymást tavasszal, és addig beszélünk, megosztjuk az élményeinket, képeinket, emlékeinket.

Szeretnék mindenkinek köszönetet mondani, aki lehetővé tette, hogy ezek a napot gyermekeink életében nyomot hagyjanak, és öröm legyen rájuk gondolni, mesélni róluk. Szeretném a gaildorfi Bürgerstiftungnak (Polgári Alapítvány), Schick Úrnak, Zimmermann Polgármester Úrnak, Budai István Polgármester Úrnak és minden érintettnek megköszönni nagylelkűségét és támogatását, az anyagi hozzájárulást e program megvalósításához. Biztosítottak afelől, hogy a jövőben is mindent megtesznek azért, hogy a jövő nemzedéke tovább tudja ápolni a német nyelvet, a két település közti kapcsolatot. Tegyük azt még szorosabbá, még színesebbé, tegyük szívügyünkké.

Köszönet a Parkschule-nak a könyv és játékadományokért, remélem a velük való internetes projekt is támogatja majd a német nyelv tanításának sikerességét iskolánkban.

Pappné Polacsek Orsolya

német munkaközösség-vezető

szervező tanár

 

Részletek a tanulók beszámolóiból:

„ Az elején elég nehezen ment a német, de a végére már hosszabb mondatokat is tudtam mondani. Ez egy szép emlék lesz nekem, hisz most először voltam Németországban, és nagyon jól éreztem magam.”

Stanczel Dénes 6.a

„Sok barátot szereztem. A német tudásom is sokat javult. Igaz, hogy perfektül nem tudok beszélni, de magam, hoz képest szerintem jó a teljesítményem.”

Demeter Vivien 6.a

„Amikor bementem egy boltba és kértem magamnak egy szendvicset, akkor hihetetlenül megörültem, hogy értik, amit mondok. Azt tapasztaltam, hogy ahogy németül beszéltem változott az akcentusom és még véletlenül a barátaimmal is úgy kezdtem el beszélni, de magyarul folytattam.”

Sárdi Attila 6.a

„Nyelvileg nagyon sokat fejlődtem egy hét alatt. Sok új szót tanultam. Most már jobban tudom használni a német nyelvet. Önállóbb lettem, talpraesettebb. Mindezt Orsi néninek köszönhetem, hogy felkészített erre a német útra. Köszönöm, hogy kimehettem Németországba, mert még sohasem voltam, és rengeteg feledhetetlen élményben volt részem. Örökre emlékezni fogok erre az egy hétre. Köszönöm!”

Kaiser Dorina 6.b

„ Ez a kapcsolat nagyon sokat segített a kiejtésben és új szavakat is tanultam. Nagyon jó érzés volt új embereket megismerni. Ez volt életem egyik legjobb élménye. „

Molnár Ingrid 6.b

„Nagyon örültem a lehetőségnek, mert sok új barátot találtam. Nyelvileg elég sokat fejlődtem. Jobban fejezem ki magam, több szót tudok, magabiztosabb vagyok.”

Szabados Romi 6.b

„Én mindenkinek ajánlani tudom a nyelv szempontjából és a kalandért is, nekem sokat segített. Szeretnék jövőre is jönni!”

Kovács Maja 6.a

 akadálymentes honlap

Ökoiskola logo


Iskolánk a Müpa Partneriskola-programhoz csatlakozott

COVID érintettség:
Pozitív COVID tesztje van:
0 fő tanuló
0 fő felnőtt
Karanténban van:
0 osztály

div class=