Kiállításmegnyitó rövidített szövege
Elhangzott 2022. május 6-án. A KIKELET című közös kiállítás a Budajenői iskola rajztehetségeinek újabb bemutatkozása, feltételes módon: művészpalántáinak második nagy léptékű seregszemléje.
Az első kiállítás a budajenői Magtár galériában április hó folyamán volt látható. Azért volt rá szükség, hogy szép példákkal láttassuk: számtalan, a vizuális értékekre fogékony diákot nevelünk ki.Természetesen nem állítjuk azt, hogy az itt szereplő rajzolók, mind művészek lesznek, azonban tény hogy alkotásaik legjavát, tehetséges tanulóink épp most ajándékozzák nekünk. Titkon azt reméljük, hogy alkotói készségük, képességeik révén jól érvényesülnek majd az életben, s hogy többeknek a későbbiekben is lehetősége lesz a művészet lélek-gazdagító művelésére és/vagy megélésére.
Mostani minőségi képválogatásunk az elmúlt négy esztendőben létesült gazdag iskolai rajz-, és festmény gyűjteményből való. A kiállítás címe -"KIKELET" - nevében hordozza a még gyermekkorú alkotóink ébredő művészi igényeit: a kikelet jól körvonalazza a kibontakozás szépségét, tehát az alkotói tavaszt is.
Iskolánkban a vizuális kultúra mára szerencsésen felértékelődött és tagadhatatlanul pozitív értékrendi hatásai vannak. Mára a kitűnő képességekkel rendelkező tehetséges tanulók már versenyeznek egymással.
Büszkén mondhatjuk el, hogy az elmúlt évek során olyan Országos és Nemzetközi (Kárpát-medencei) díjazásokat értünk el, amelyekre korábban nem volt példa. Ha felsoroljuk az elmúlt négy-öt évben felmutatott eredményeket, menten az önbizalmunk is megnő. (De el kell mondanunk azt is, hogy nem csupán a vizuális kultúra terén vannak mérhető eredményeink. Tehetségeink révén a zenei képzés, az irodalom, a matematika és más tudományok műfajaiban is jeleskednek).
Köszönjük a KEK és a herceghalmi önkormányzat meghívását! Köszönjük Rack Emíliának a különleges zenei élményt, a budajenői diákoknak pedig a kiváló alkotásokat.
(A kiállítás megtekinthető: hétköznapokon május 19-éig, 8 - 18:30-ig, szerdánként 19:30 óráig).