December 6-án iskolánkba látogatott a Mikulás, és meghozta ajándékait. A 2.b osztályban is járt.
De, képzeljük el, hogy egyre feledékenyebb! Idén például virgácsot sem hozott a rosszcsontoknak! Csupán minden kisdiáknak egy kis ajándékcsomagot, tele édességgel.
Nem egyedül jött, voltak a Mikulásnak segítői is. Hiszen gondoljunk csak bele… 24 óra alatt több millió gyerekhez kell elérnie, s bizony, ehhez pontos ütemtervre van szüksége – és persze segítőkre is!
A Mikulás segítői a derűt hozó ELFEK voltak, A fényképek is azt bizonyítják, hogy a 8.b osztály csínytevő tanulói közül kerültek ki.
Rudolf, a rénszarvas kissé bánatos volt, ő sajnos nem jöhetett be az iskolába. De a 2.b osztályban élményfotóink szerint így is felettébb vidám volt a hangulat.
(rajztanár)