Július derekán került sor az idei Táboroz(s)óka táborra.
A nyárból egy igazán meleg hetet fogtunk ki a gyerekekkel, akik zömében a 4. évfolyamot befejezett tanulóink voltak.
Megbízható, rendes társaság, akikkel öröm volt az összes program. Márpedig abból akadt bőven! Az első napon az igazán izgalmas Városligeti Nagy Játszótérre mentünk, ahol a mászásé és a vizes-saras részé volt a főszerep. Második napon ugyancsak a víz került előtérbe, mégpedig Velencén a Velencei-tó. Nagy volt a meleg, a pancsolás fergeteges, és még egy hattyú is barátkozott velünk. Harmadik napon izgalmas programnak néztünk elébe, mert sokan még nem is próbálták ki ezt a fajta tevékenységet. Bowlingozni mentünk. Nagyokat dobtunk és lelkesen szurkoltunk. Negyedik napon Fogaskerekűvel utaztunk a Széchényi-hegyre, ahol az összes játszóteret kipróbáltuk, majd a Gyermekvasúttal csodáltuk meg a budapesti tájat, a barlangon keresztül nagyot énekeltünk és Hűvösvölgyből fáradtan indultunk haza. És végül az utolsó napon elutaztunk egészen Esztergomba, hogy csónakkal szeljük a Duna habjait és egy kicsit felfrissítsük magunkat a folyó vizével egy kis vízipisztoly csatával. A kis csapat minden nap végén kellemesen elfáradt😊 Köszönöm Nekik, hogy idén is velem tartottak! Remek, jókedvű, vidám társasággal, remek, vidám hetet tudhatunk magunk mögött! Várom őket jövőre is, és a további csatlakozni kívánó táborozót is😊!
Krizsák Zsóka