2019. március 20-án rendeztük a Budajenői Általános Iskolában az idei vers- és prózamondó versenyt.
"Mert mibennünk zeng a lélek”
Nagy László „Táncbéli tánc-szók” című verséből csendültek fel részletek a
népdaléneklési verseny nyitó produkciójában, amit az 1.b osztályosok lelkesen
csujogattak és énekeltek Dalosné Kovács Györgyi gyimesi ütőgardon kíséretével.
A csokitúra után október 12-én délután Telkiben került megrendezésre az idei Bolyai Matematika Csapatverseny megyei/körzeti írásbeli fordulója, melyen a hagyományoknak megfelelően iskolánk is képviseltette magát. A 120 induló csapatból iskolánk több résztvevője is szép eredményt ért el.
A Budajenői Általános Iskola Énekkara sikerrel szerepelt 2018. április 26-án azon az Éneklő Ifjúság Hangversenyen, amelyet a Százhalombattai Kőrösi Csoma Általános Iskolában rendeztek. Műsoruk Bárdos Lajos, Járdányi Pál és Balázs Árpád kórusműveiből állt, zongorán kísért Fodor Emese, vezényelt Gulácsiné Kozma Sarolta. A fellépő énekkarokból álló összkar mohácsi népdalcsokrot és Balázs Árpád Bodzavirág című darabját adta elő, szólót énekelt Kovács Maja 8. osztályos tanulónk.
Iskolánk diákjai remekeltek idén a Jedlik Ányos Fizikaverseny nyíregyházi döntőjén:
Sugár Balázs (5. osztály) 5. díjas, Bartha Zsombor (3. osztály) 3. díjas, Sebestyén József (6. osztály) 3. díjas lett, míg Bartha Ábel (5. osztály) 1. díjat nyert.
Tanárukat, Gulácsiné Kozma Saroltát „A legeredményesebb felkészítő tanár” különdíjjal, és „ I. díjas pedagógus” oklevéllel jutalmazták.
Mindannyiuknak gratulálunk!
A budajenői új arculatú iskola kialakításában jelentős szerep hárul az egészséges életmód, a testkultúra kialakítása és fejlesztésének szemléletére.
Kialakított értékrendünk egyik meghatározó eleme a tehetség gondozás, a versenyeztetés.
Iskolánk csapatai rendszeresen meghatározó szerepet játszanak körzetünk, területünk versenyeiben.
Iskolánkban február 2-án rendeztük meg a Német Nemzetiségi Vers- és Prózamondó Verseny első fordulóját, ahonnan 13 tanuló juthatott tovább a kistérségi versenyre. Nekik ezúton is még egyszer gratulálunk! (Az iskola honlapján megtalálhatóak a helyezettek, a Facebook oldalon pedig a videó.)