Az idei évben hagyományainkhoz híven a tavaszi alkotónapot március 28-án tartottuk. 

A tanárok 20 helyszínen várták a kiscsoportos foglalkozásokba beosztott tanulókat. Lehetett készíteni tojásfűzért, báránykát, nyuszi figurát, kulcstartót, nyuszis pólót, bárányos ajtó díszt, noteszt, répadobozt, pom-pom nyuszit, lufinyuszit, tavaszi terráriumot, békás ceruzatartót, báránykát- nyuszit cserépből, nyuszis ablakdíszt, gyöngyvasalással különböző figurákat.

Andi néni húsvéti népszokásokból vetélkedőt szervezett.

A Hagyományőrzők Házában ügyességi népi játékokon vehettek részt a tanulók, valamint Gyuri bácsinak is lehetett segíteni a tornaterem körüli takarításban. Kristóf bácsival az udvari kertek szépítése, rendbe rakása volt az alkotónapi tevékenység.

    Új helyszín volt az idén a szobrok készítése természetes anyagokból, amelyet Péter László tanár úr tartott. Főleg nyolcadikos, hetedikes gyerekek voltak, akik kibontakoztathatták kreativitásukat, alkotási vágyukat. Készítettek madárszobrot (kiterjesztett szárnyú pávát, ill. mesemadarat), óriásbogarat, hajtogatós térdimenziós papír maketteket. Zsinegelt hurkapálcából és hártyapapírból összeépíthető mértani formákat, tetraédereket, piramisokat. Izgalmas programokon vehettek részt az alkotónapon az iskola első osztályosai.

A nap első felében a csapatoknak szükségük volt az ügyességükre, hogy megoldják a feladatokat, s pontokat gyűjtsenek. Vigyázni kellett, hogy a tojás benne maradjon a kanálban, s minél több víz legyen a csapat edényében. Ezután fejtörős játék következett, hogyan juttassák el a húsvéti nyuszit az elveszett tojásokhoz, hogyan áll össze egy darabokban lévő kép, mely tavaszi virágot ábrázol, s egy furfangos rejtvény megoldásán is törni kellett a fejüket. Kézműves alkotásuk egy bárányka, nyuszi báb volt, amelyet örömmel vihettek haza.

    Ezen a napon az volt a legjobb, hogy tanár, diák együtt játszott, kreatívan alkotott. A nap végén újabb élményekkel, tudással, alkotásokkal távozhattunk az iskolából!

 

“… a kreativitásnak nincs köze semmilyen meghatározott munkához. A kreativitásnak a tudatosságod minőségéhez van köze. Bármi, amit teszel, kreatívvá válhat, ha tudod, mit jelent a kreativitás. A kreativitás azt jelenti, hogy minden munkát meditációként élvezel, minden munkát mély szeretettel végzel.” /Osho/

 

Dalosné Kovács Györgyi

 akadálymentes honlap

Ökoiskola logo


Iskolánk a Müpa Partneriskola-programhoz csatlakozott

COVID érintettség:
Pozitív COVID tesztje van:
0 fő tanuló
0 fő felnőtt
Karanténban van:
0 osztály

div class=