Tisztelt Szülők!

Örömmel tájékoztatom Önöket egy egyedülálló, innovatív és térítésmentes nyelvtanulási lehetőségről, amelyet a KRÉTA Idegennyelvi Felkészítő Modul kínál gyermekeik számára.

Kiosztásra kerültek az idei tanév első iskolán belüli versenyeinek elismerései.

Október utolsó hetében lehetett érdekes termésekből, vagy közismert termések különleges tulajdonságairól gyűjtőmunkát készíteni, amit biológia órán előadtak a készítők az osztályuk előtt.

Az iskolában első órában Mindenki elmondta,hogy mi a szüleinek foglalkozása és mi szeretne lenni,ha nagy lesz?!

A pályaorientációs napon az 1.b osztály ellátogatott a Jenői Pékségbe, ahol átbeszéltük hogyan lesz a búzából kenyér, és készítettünk egy kis füzetet hozzá, és megkóstoltunk egy pékárut.

Menetrend szerinti járattal mentünk Perbálra, ahol a Keve egészségmegóvó és gyógyhatású készítményeket előállító cég mutatta be a gyártási folyamatokat.

A Budajenői Általános Iskola 7. és 8. a osztálya a Zsámbéki Premontrei Technikum, Szakképző Iskola és Gimnáziumban járt október 24-én pályaorientációs nap alkalmából.

Egy fergeteges előadást láttunk október 14-én a MÜPA-ban, Dusnoki lakodalmas címmel.

A második évfolyam mindkét osztálya október elején őszi tanulmányi kiránduláson vett részt.

Október második hetében került sor a Budajenői Általános Iskola szervezésében a Népi Játékok Napjára.

Október 4-én a DOG-MA Kutyasuli látogatott el hozzánk Fehér György kutyakiképzővel és kutyusával.

Szuperül sikerült az októberi sulis disco!

Iskolánk idén ősszel ismételten részt vett a Sulizsák Programban.

A Bűvösvölgy médiaértés-oktató központ 2014 óta működik Budapesten a Hűvösvölgyi úton.

Kedves Szülők!

Napi probléma a település központjában a gyalogos átkelés a túloldalra, ami sajnos egyes esetekben súrlódások, viták és jogsértések helyszíne is.

Napi probléma a település központjában a gyalogos átkelés a túloldalra, ami sajnos egyes esetekben súrlódások, viták és jogsértések helyszíne is.

A nyári ügyelet első napja 2024. július 10. Ezt követően minden második szerdán tartunk ügyeletet, azonos időpontban, 9-13 óra között. 

A két éve tartó hagyományt folytatva a 3. a és 7. a osztály közös kirándulással zárta a tanévet.

Június 3-án, hétfőn a két első osztály immáron a 3. és egyben utolsó színházi előadására utazott Tatabányára.

Május 30-án a 7. évfolyam Budapesten az Andrássy út 60. szám alatti múzeumban, a Terror házában járt.

Azaz: Jöttem, láttam, győztem. (Idézhetnénk a nagy Római Birodalom imperátorát, Julius Caesart…)

A program/ tábor iskolán kívüli szervezés.
A program/ tábor felelős vezetője:
Pappné Polacsek Orsolya
Külföldre ajánlott a felelősség és balesetbiztosítás kötése.

Az idei tanévben a 2024-es Fenntarthatósági Témahét április 22-26. között került megrendezésre.

A víz világnapjára meghirdetett pályázatra készítettek a tanulóink társaik számára figyelemfelhívó munkát és ajánlást gyűjtőmunkával a források megjelölésével.

Április 24-én egyedülálló és kivételes programban részesülhettek az Általános Iskola felsős diákjai:

A víz világnapja alkalmából a Budajenői Általános Iskolában vízzel kapcsolatos kísérleteket láthattak az alsó tagozatos tanulók.

A Brass Cirkusz április 22-én a zene- és a mozgásművészet határterületein kalandozó, rengeteg játékkal és sok humorral átszőtt, a cirkuszi előadásokat idéző műsorral várta a 10-14 éves korosztályt a Müpában.

Április elején az óvodások és a két első osztály egy kalandos utazáson vehetett részt a Hagyományőrzők Házában.

Április 12-én, pénteken a 7.A osztályos diákoknak lehetősége volt részt venni a Goethe Intézet interaktív programján, ami remek élmény volt.

Kedves korábbi és jelenlegi Alapítványi Tagok, kedves Szülők!

A DSD (Deutsches Sprachdiplom, teljes nevén Deutsches Sprachdiplom der Kultusministerkonferenz) a német Kultuszminisztérium 1973 óta működő nemzetközi nyelvvizsgája.

Az 1.a osztály erdőismereti foglalkozáson vett részt egy program keretében.

Alig kezdődött meg az iskola számukra, amikor már az ősz folyamán az 1.a osztály három csapattal nevezett a Hebe Kft által szervezett "Mindent a macskáról" egyfordulós országos levelező projektversenyre.

Február 27-én, kedden a két első osztály színházi előadásra utazott Tatabányára.

Február 20-án zárult a röplabda diákolimpia körzeti döntője.

A 2023-24-es tanévben iskolánkban meghirdetett Karácsonyi rajzpályázatra beérkezett alkotásokat elbíráltuk.

Szenzációs előadás részese lehetett iskolánk minden tanulója a MÜPA-ban a karácsonyi ünnepek előtt.

Régi, szép hagyomány a Budajenői Általános Iskolában, hogy a téli szünet előtti utolsó tanítási napon a 2. osztályosok betlehemes színdarabját nézhetik meg a kicsik és nagyon egyaránt.

A téli szünet előtt, 2023.december 19-én az 5. b osztály tanulói Gulácsiné Kozma Sarolta osztályfőnök és Osztie Tamásné, Éva néni kíséretében különleges helyszínen fedezhették fel a természet szépségeit.

"Esik a hó, az első hó, az egész udvar csupa porcukor. Pici öröm ez a szíveknek..." 

A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.  pályázati támogatásával a Budajenői Általános Iskolában felújítási munkára került sor.

Újabb támogatást érkezett a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt-től. Megújult a fűtési rendszer.

Iskolánk „jó gyakorlatainak” egyike a belső versenyeink lebonyolítása.

A diákolimpia versenyeket tekintve az idei tanév jelentős változásokkal indult.

A Budajenői Általános Iskola 2.b osztálya a pályaorientációs nap keretein belül a tűzoltók munkájával ismerkedett meg.

A Budajenői Általános Iskola alsó tagozata gyakran látogatja a tatabányai Jászai Mari Színház előadásait.

A Budajenői Általános Iskola 2.b osztályával tanulmányi kirándulásra mentünk.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékünnepe a Budajenői Iskola diákjainak előadásában.

Megterveztük, hogy 2023. október 11-én elmegyünk az osztállyal a Nemzeti Könyvtárba.

Az állatok világnapja alkalmából csoportjaink könyvtári órán vettek részt.

Gratulálok Péter László! Örülök, hogy ismerhetlek, és művészeted által egy kicsit a világodat is megismerhettük.

Alig kezdtük el az iskolát, de már az egyik legnagyobb projektünkbe csöppentünk bele, ami a Gaildorfi-cserekapcsolat volt szeptember 15-23-ig.

Iskolánk sikeresen pályázott az előző tanévben, és két robotikai eszközökkel kapcsolatos programban is részt vehettünk.

A Zánkai Erzsébet-Táborban töltött 3 napot a két ötödik osztály szeptember végén Gulácsiné Kozma Sarolta, Kóródi Kristóf osztályfőnökök és Sugár Szilvia kíséretében.

A 3. csoport a Magyar népmesék közül a "Szorgalmas és a rest lány", illetve "A Só" című mesékből készített rajzot.

Napközis csoportjaink idén is megemlékeztek a MAGYAR NÉPMESE napjáról.

Kedves Szülők!

A KUTYÁS BEMUTATÓ előadás JÖVŐ HÉTEN OKTÓBER 4-ÉN ingyenes.

2023. szeptember 13-án a Lázár Ervin Program keretében a Budapest Táncszínházért Alapítvány 80 nap alatt a Föld körül című előadásán vehettek részt az 5. és 6. évfolyamos tanulóink.

 akadálymentes honlap

Ökoiskola logo


Iskolánk a Müpa Partneriskola-programhoz csatlakozott

COVID érintettség:
Pozitív COVID tesztje van:
0 fő tanuló
0 fő felnőtt
Karanténban van:
0 osztály

div class=