Tisztelt Szülők!

Tájékoztatásként adom közre az alábbi információkat.

A 2011. évi CXC tv. 27.§ (2) és 46 § (1) a) pontja alapján a tanuló köteles tizenhat óráig az intézményben szervezett foglalkozásokon részt venni, 1-8. évfolyamon. A hatályos jogszabályok értelmében iskolánk biztosítja a 16 óráig történő foglalkozások megszervezését a gyermekek számára.

Az 55. § (1) bekezdés szerint, az igazgató a szülők kérelmére felmentheti a tanulót a tizenhat óra előtt megszervezett egyéb foglalkozás alól. Az intézményvezető azonban fenntartja azt a jogát, hogy a tanuló tanulmányi eredményének romlása esetén a határozatot felülvizsgálja.

Azoknak a szülőknek, akik élni szeretnének azzal a lehetőséggel, hogy a 16 óráig történő benntartózkodás alól gyermekük felmentést kapjon, kérelmet kell benyújtaniuk az intézmény vezetőjéhez. A mellékelt kérelmet - amely letölthető a honlapról - legyenek szívesek kitöltve, aláírva gyermekük osztályfőnöke részére, a 2017-18-as tanévre vonatkozóan május 15-ig eljuttatni.

http://www.budajenoiskola.hu/index.php/titkarsag/dokumentumtar

Blaskó Szilvia s.k.
intézményvezető- helyettes

 akadálymentes honlap

Ökoiskola logo


Iskolánk a Müpa Partneriskola-programhoz csatlakozott

COVID érintettség:
Pozitív COVID tesztje van:
0 fő tanuló
0 fő felnőtt
Karanténban van:
0 osztály

div class=