A 6. a osztály és osztályfőnökük, Gulácsiné Kozma Sarolta régi álma vált valóra, amikor június 8-án lehetőségük nyílt, hogy evezésben mérjék össze erejüket a 6.bésekkel.

Kóródi Kristóf tanár úr szívesen csatlakozott osztályával, így együtt vonatoztak el Agárdra, hogy együtt vízre szálljanak. Kánikula volt, ezért senki sem ijedt meg, ha egyszer-egyszer a víz rá fröccsent az előtte ülő evezőlapátjáról, a cél az volt, hogy a hajó minél gyorsabban haladjon. Ehhez viszont ugyanabban az ütemben kellett evezni mindenkinek. Az osztályok közötti verseny először döntetlennel, majd végül a 6. b osztály győzelmével végződött. A vesztesek néhány centiméterrel maradtak le, ezért kicsit szomorúak voltak, de a jégkrémezés után már ők is vidámabban indultak a Gárdonyi Géza Emlékházhoz. Itt sok érdekességet tudtak meg a híres író életéről, és az egri vár makettjét is tanulmányozhatták, amelyet lelkes helyi fiatalok készítettek. Jövőre talán egy visszavágót terveznek.

 akadálymentes honlap

Aktiv iskola logo

Aktiv iskola logo

Ökoiskola logo

Határtalanul logo

Megvalósult a magyar kormány támogatásával logo


Aktiv iskola logo

Iskolánk a Müpa Partneriskola-programhoz csatlakozott

COVID érintettség:
Pozitív COVID tesztje van:
0 fő tanuló
0 fő felnőtt
Karanténban van:
0 osztály

div class=