A Lázár Ervin program keretében a 8.a és 8. b osztály a Radnóti Színházban járt, ahol az Ikrek hava című előadást tekintette meg.

Ez a szépprózai darab a költő traumatikus gyermekkori élményeit dolgozza fel lírai szépséggel. A személyes hangvételű színdarab a kamaszok számára készült: 3 színészre hangolt, a fizikai színház elemeit is felhasználó zenés produkció a felnőtté válás, az eltitkolt múlt megismerésének, a szülő elvesztésének a mindent elsöprő szerelemnek a témáját állítja színpadra. Az előadás után drámapedagógiai foglalkozást tartottak, melynek része volt a látott mű értelezése mellett a színészekkel való beszélgetés is.

„Megdöbbentő dolog volt számomra, hogy 11 évesen egyedül az éjszakai vonattal Budapestre küldték orvosért az apja betegségekor. A színészi játék kiemelkedő volt, bele tudtam magam képzelni a 11 éves Radnóti Miklós életébe.”

„Gyarmati Fanni és Radnóti Miklós szerelme nagyon mély volt, ezt a színészek művészi játéka hitelesen ábrázolta. A románcuk 13 évesen indult az iskolában, ott ismerték meg egymást.”

„Nagyon tetszett, ahogy a színészek különböző drámai eszközökkel kifejezték az érzéseiket. Az egyik pillanatról a másikra sírásból nevetés lett.”

(8. b osztály tanulói)

 akadálymentes honlap

Ökoiskola logo


Iskolánk a Müpa Partneriskola-programhoz csatlakozott

COVID érintettség:
Pozitív COVID tesztje van:
0 fő tanuló
0 fő felnőtt
Karanténban van:
0 osztály

div class=