Idén is megrendezésre került a Bolyai Matematika Csapatverseny.

Október 15-én, pénteken, iskolánkból is több csapat mérettetett meg a versenyen a 3.-8. osztályos gyermekek közül. Palojtayné Szebeny Mariann kolléganőm volt a főszervező, aki benevezte a csapatokat, illetve készítette fel a felsős tanulókat. Az alsós csapatokat osztályfőnökeik trenírozták a versenyre. A csapatverseny népszerű a tanulók körében. „ Az összedolgozás képessége az egyik legnagyobb érték az életben.” Ezt a képességet évről-évre fejlesztjük a gyerekekben a tanórai munkák során is.
Izgatottan vártuk az eredményeket. Nem hiába! Nagyon sok csapatunk ért el fantasztikus helyezést a saját korosztályában, ám mégis kiemelkedő volt a 3.b osztály Tengerész Matekosok csapata (Dósa Máté Huba, Kerkai Soma, Rack Emília, Tanka Zsófia), ugyanis ők bejutottak a legjobb 10 közé! Hihetetlen öröm volt ez számukra és számomra is! Ezután még nagyobb izgalommal vártuk a végső eredményhirdetést, mikor is napokkal később kiderült, hogy benne vannak a Díjazottak között, azaz az első 6 helyezett között. Egészen addig nem is tudtuk meg az eredményt, míg el nem mentem az ajándékokért és az oklevelekért Budaörsre. Ott aztán megtudtam az örömhírt: II. helyezett lett a kis csapat! Ez fantasztikus! Már csak azért is, mert még nem indultak soha csapatversenyen, és azért is, mert az elmúlt 2 év tanulása nehezített volt számukra a Covid-helyzet miatt. Rettenetesen büszke vagyok rájuk, nagyon ügyesek voltak! Öröm volt látni, ahogy csillogott a szemük az örömtől, amit még ők is alig hittek el.
Ügyesek voltatok kis Tengerészek!!!

Zsóka néni (3.b osztályfőnöke)

 akadálymentes honlap

Ökoiskola logo


Iskolánk a Müpa Partneriskola-programhoz csatlakozott

COVID érintettség:
Pozitív COVID tesztje van:
0 fő tanuló
0 fő felnőtt
Karanténban van:
0 osztály

div class=