Jilg-Keresztúri Anna vagyok, Perbálon élek a családommal, három gyermek édesanyja vagyok.

Pedagógusi pályámat Budajenőn kezdtem. Gyermekeim születése után, a GYES évei alatt részmunkaidőben dolgoztam: Perbálon napközis pedagógusként és magyartanárként, Zsámbékon óraadóként. Most, hogy a kisgyermekes évek lezárultak, örömmel térek vissza Budajenőre, hogy itt folytassam a pályámat.

Diplomámat az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szereztem magyar–történelem szakos tanárként, majd munka mellett elvégeztem a bölcsészkar magyar szakát. Ezt követően Solymáron, a Waldorf Pedagógiai Intézetben Waldorf osztálytanító képzésen vettem részt. Legfrissebb végzettségemet 2026 januárjában szereztem a Kodolányi János Egyetemen, könyvtáros szakon.

Pedagógiai munkám során mindig fontosnak tartottam, hogy a gyerekek jól érezzék magukat az iskolában, és minél kevesebb szorongással teljenek az iskolás éveik.

Közel állnak hozzám az alternatív pedagógiai módszerek. Szívügyem az olvasóvá nevelés: hiszem, hogy a könyvek és az olvasás szeretetét már egészen kicsi korban érdemes megalapozni.

Szabadidőmben szívesen írok verseket, meséket, novellákat és regényt. Örülök, hogy ismét Budajenőn dolgozhatok.

Elérhetőségem: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 akadálymentes honlap

Aktiv iskola logo

Aktiv iskola logo

Ökoiskola logo

Határtalanul logo

Megvalósult a magyar kormány támogatásával logo


Aktiv iskola logo

Iskolánk a Müpa Partneriskola-programhoz csatlakozott

COVID érintettség:
Pozitív COVID tesztje van:
0 fő tanuló
0 fő felnőtt
Karanténban van:
0 osztály

div class=