Június 9-én, egy gyönyörű verőfényes napon, a 2. b osztály Pilismarótón, csodás természeti környezetben zárta éves projektjét. „Halacska” osztály révén egy kellemes napot töltöttünk a Duna partján horgászással, csónakázással, játékokkal. Nagy felkészülés, sok előmunkálat, rengeteg dobás és összeakadás után Vecsernyés Nóra kifogta az osztály halát! 

A csónakázások alkalmával a gyerekek megismerhették a Pilismaróti-öböl keletkezésének történetét, a víz halállományáról szerezhettek ismeretet. Beszélgettünk róla (amiről már sokszor a környezetórákon is esett szó), hogy a VÍZ közös kincsünk, nélkülözhetetlen természeti érték, ezért óvni, vigyázni kell rá!

Ebédre „amerikai” hot-dog-ot majszolgattunk, napközben süteményeket és cseresznyét szemezgethettek (köszönjük a szülőknek). Kora délután egy kedves szülő jégkrémmel lepte meg a gyerekeket, majd egy kicsit később a délutánban egyre több szülőtárs is csatlakozott hozzánk, kellemes beszélgetések közepette figyeltük a gyerekek felhőtlen tevékenykedését. Uzsonnára egy apuka felbecsülhetetlen kitartással sok-sok palacsintát sütött a gyerekeknek.

Ezúton szeretném megköszönni a szülőknek a sok segítséget, támogatást, hogy ez a kirándulás létrejöhetett. És végül, de nem utolsó sorban köszönöm a gyerekeknek, hogy példamutatóan fegyelmezettek voltak, szót fogadtak, és mindent a megbeszéltek szerint betartottak. Igazán remek kis társaság, biztos, hogy ennek a kalandos, pecázós napnak lesz FOLYTATÁSA….!!! KÖSZÖNÖM NEKTEK!

Krizsák Zsóka

 

of.

 

 

 akadálymentes honlap

 Étlap

 

Iskolánk a Müpa Partneriskola-programhoz csatlakozott
Iskolánk a Müpa Partneriskola-programhoz csatlakozott