A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya kiemelt figyelmet fordít a gyermekek védelmére.


Ezért szeretnénk a szülői felelősség fontosságát hangsúlyozni a tekintetben, hogy a gyermekek hogyan és mi módon vannak jelen az online térben, hiszen most akár több órát is eltölthetnek a számítógépek, laptopok előtt.
A szülők és az iskolák közös odafigyelésére van szükség ahhoz, hogy a gyermek ne sérüljön az internet használata közben.
A gyermekek védelme érdekében az iskola lehetőleg válasszon egy olyan felületet, ahol a leckéket továbbítani tudja a gyermek számára, illetőleg a leckék megoldásának visszaküldési lehetősége is hasonló módon történjen. Lehetőleg mindig ugyanazt a felületet használják, hogy a gyermeknek ne kelljen annyi alkalmazást megnyitni, lehetőséget adva arra, hogy más felületekre is elbarangolhasson.
Fontos, hogy az iskola és a tanárok a szülőkön keresztül (is) kommunikáljanak a gyermekekkel, a szülők is lássák minden esetben, hogy mi a tananyag, az mennyi idejét foglalja el a gyermeknek.
Tudni kell, hogy az alkalmazások nagy része általános iskolában a legtöbb osztályban jogszerűen nem használható a gyerekek számára, a regisztrációhoz a szülő kell.
A digitális oktatás ne az online térben történő szörfölésről szóljon. A szülőknek most lehetőségük van arra, hogy megtanítsák gyermekeiknek az internet helyes használatát, hogy egészséges digitális szokásokat alakítsanak ki. Megtaníthatják, hogy az internet a chatelesen és játékon kívül hasznos dolgokra is használható. E célt szolgálja több olyan letölthető program (például a Gmail Family Link), amelynek segítségével akár kisebb, akár kamaszkorú gyermekeik vannak, segítségével digitális alapelveket állíthat be számukra az online tanuláshoz, játékhoz és felfedezéshez a szülő.

Legfontosabb funkciói:
• A tevékenységjelentésekből a szülő megtudhatja, hogy a gyermek mennyi időt tölt a kedvenc alkalmazásaival, így segíthet neki meghozni a jó döntést.
• A szülő eszközére értesítést küld, ha a gyermek le szeretne tölteni valamit a Google Play Áruházból, így a tartalmakat a szülő engedélyezheti vagy letilthatja. Az alkalmazásokon belüli vásárlásokat is kezelheti, valamint elrejtheti az eszközén a nem kívánt alkalmazásokat.
• Hogy mely alkalmazások megfelelőek a gyermekeknek, ezért a programban tanárok által javasolt alkalmazásokat is találunk.
• Időkorlátot is beállíthat a szülő, hogy a gyermek mennyi időt tölthessen a képernyő előtt.
• A szülő távolról zárolhatja a gyermek eszközét.
• Egészen addig lekérheti a szülő a gyermek helyadatait, amíg nála van az eszköze.

Vigyázzunk gyermekeink lelki egészségére a veszélyhelyzetben is!
Jó tanulást kívánunk!

Pest Megyei Rendőr-főkapitányság
Bűnmegelőzési Osztály



A cikk pdf-ben

 akadálymentes honlap

Ökoiskola logo


Iskolánk a Müpa Partneriskola-programhoz csatlakozott

COVID érintettség:
Pozitív COVID tesztje van:
0 fő tanuló
0 fő felnőtt
Karanténban van:
0 osztály

div class=