Tisztelt Ünneplők! Kedves Szülők! Kollégák!

Fontold meg jól, mit kezdesz; válaszd meg az eszközöket okosságod szerint; munkálj fáradhatatlanul; s ha mindent, amit erőd s körülményed enged, megtettél: nem vádolhatod magadat, bár a kimenetel óhajtásodnak meg nem felel is.
Kölcsey Ferenc

Összegyűltünk, szép ruhát öltöttünk, hogy ezekre a mi fiataljainkra figyeljünk, kilépve kicsit a hétköznapok malomkerék-forgásából. Együtt vagyunk, hogy ünnepeljük őket abból az alkalomból, hogy általános iskolai éveik végéhez értek.
Kedves Szülők és Kollégák!
Az, hogy ezek a lányok és fiúk most itt állhatnak nemcsak az ő érdemük, kellett hozzá az Önök gondoskodó szeretete is, biztatása, odaadása. Köszönet ezért Szülőknek, Keresztszülőknek, Nagyszülőknek!
Kedves kollégák köszönet nektek is a fáradhatatlan nevelésért oktatásért!
Kedves Ballagó Diákok!
Megtisztelő volt számunkra, hogy életeteknek ezekben a fogékony esztendeiben mellétek szegődhettünk és kísérhettünk Titeket. Remélem, hogy azok az értékek, amelyek szerint a Budajenői Általános Iskolában igyekeztünk Titeket nevelni, számotokra is fontosak lettek, és segítséget adnak később is, életetek során.
Ilyen alkalommal felmerül bennünk a kérdés, hogy – mi tanárok – jól használtuk-e fel a rendelkezésünkre álló időt, és mindennel felvérteztünk-e titeket, amire a felnőtt életben szükségetek lehet? Bízunk abban, hogy ez így van. Most úgy hisszük, hogy egy védett helyről indultok a felnőttek világába. Erre készültök régóta.
Ifjúnak lenni jó, mert önállósággal jár, függetlenséget ad és felelősséget. De egyben nehéz is, mert a minket körülvevő világban túl nagy a szabadság, ami, elbizonytalaníthat Titeket, és erős az anyagi javak hajszolásának kísértése. Kellenek kapaszkodók, mert nem találjátok meg, vagy könnyen elveszíthetitek a jó irányt. (Mint a népmesékben.)
Egy tanmesét hoztam Nektek búcsúzóul.
Egy este egy csapat nomád lovas épp lefekvéshez készülődött, amikor hirtelen vakító fényesség vette őket körül. Tudták, hogy valami mennyei lény jelent meg nekik. Felcsigázva várták az égi üzenetet, amely biztosan különleges értelemmel bír majd.
Végül így szólt a hang:
– Gyűjtsetek össze annyi kavicsot, amennyit csak bírtok! Tegyétek a nyeregtáskába, azután menjetek tovább utatokon, és holnap este örültök és bánkódtok majd egyszerre.
Miután eltűnt a jelenés, lovasok csalódottan néztek egymásra. Arra számítottak, hogy a lét örök titkai tárulnak föl előttük, melyek révén gazdagságot, egészséget és célt adhatnak a világnak. Ehelyett valami értelmetlen, lélektelen munkát bíztak rájuk. A káprázatos ragyogás emléke mindazonáltal arra sarkallta őket, hogy lehajoljanak néhány kavicsért, és bedugják a nyeregtáskájukba, miközben dühösen morgolódtak.
Egy napi vándorlás után tábort ütöttek, s ahogy benyúltak a nyeregtáskájukba, felfedezték, hogy valamennyi felszedett kavics drágakővé változott. Örültek a drágaköveknek, és bánkódtak, hogy nem gyűjtöttek több kavicsot.
A régi történet tanulsága szerint a tudás olyan, mint a kavics. Első ránézésre értéktelen, gyűjteni fáradtságos, minél több van belőle annál nehezebb cipelni, de annál könnyebb elhagyni.
A mögöttünk lévő nyolc év során az iskola volt a ti „kavicsmezőtök” és tanáraitoktól kaptátok a kavicsokat. Sokaktól sokféleképpen.
Ti pedig – valljuk be – olykor furcsa „kő-gyűjtők” voltatok. Sokszor ellenálltatok, még mások szenvedélyesen gyűjtögettek. Néha egymás kezét is lefogtátok: Csak nem akarod azt a vackot felszedni? A rátok bízott köveknek nem mindig voltatok jó gazdái. Azt azonban nem tudhattátok, hogy a tudás nem közönséges kavics, épp ellenkezőleg: nagyon is különleges. Mikor az ember már sokáig birtokolta, egyszer csak: gyémánttá válik. Értékes lesz, sőt felbecsülhetetlen értékű! Mikor ez bekövetkezik, a jóslat is beteljesül, ahogy a történetben is beteljesült. A gyémántokra rácsodálkozó emberek boldogok voltak, mert fáradtságuk nem volt hiábavaló, és bánták, hogy nem gyűjtöttek több kavicsot.
Kívánom Nektek, hogy az összegyűjtött köveket jól használjátok fel és építkezzetek belőle. Ki utat, ki falat, házat és hazát. Használjátok fel jól az időt, ami előttetek áll.
Kívánom, hogy a következő iskolátokban álljátok meg a helyeteket és érjétek el a céljaitokat!

Blaskó Szilvia igazgató

                   

 akadálymentes honlap

Ökoiskola logo


Iskolánk a Müpa Partneriskola-programhoz csatlakozott

COVID érintettség:
Pozitív COVID tesztje van:
0 fő tanuló
0 fő felnőtt
Karanténban van:
0 osztály

div class=